Nincs tovább

És most némán várom az égi jelet.
Mellkasomon veret, fájt, égetett,
Rám verték a mocskot az Istenek.
Mit tehetek? Halkan nevetek.

Kinevetem a világot, ilyet meg ki látott?
˝ki hívott engem az a messzibe kiáltott!˝
S Most állok, jelet, csak egy jelet várok,
Fázok. Testemen ezer arcot hordok.

Kell az arc, a mosolyra, az alázatra!
Mert bár vágyam meg nem állhat,
Az akadályok útban, útfélen ott állnak!
Nevetnek, gúnyolnak engem, várnak.

Csúfolnak, bántanak engem!
Várják hazaérkezésem.
Otthonomban lábbilincsem,
Isten engem meg ne mentsen!