-Kelünk-

Kelünk a napban

és fújja ránk vén szirmait

a kósza őszi szél.

Szívünk ha dobban

a szép föld láttán tán együtt,

hát együtt könnyezünk:

A tél,az ég,mesél

öreg avarokról,

hóvihar ha tombol

s ropog bele a ház,hát

Vackom veled megosztanám

szívvel.

S' érted halnék,

lelkem rongyaiból

kötnék kezedre kesztyűt:

Ne fázz!

Emlék

Emlék

Könnyem szétmorzsolom,
Mint álomvilágom színes táját,
Mi volt, vissza nem jön,
Hiába fáj, hiába bánt.

Az emlékek összefűződnek,
Könyvként lapozok benne,
Megmaradnak, majd eltűnnek,
Bár örökre meglenne.

Mi színes volt,
Egyszer kifakul,
átmossa ezerszer az idő,
múlt angyala porba hull.

De szívemben megőrzöm,
elzárom minden percét,
hulló könny és fennkölt öröm,
nekem örökké zenél.

Testamentum

Megfulladok a némaságtól, mert megfojtanak a szavak,

Ennyi fájdalom után már nem égetnek a savak,

A sérelmek régóta a porba hullanak,

Szél szórja el poraim, ha elhamvasztanak,

Láttam már karón varjút, én is ott vagyok,

Magam után remélem csak békességet hagyok,

Így ringattál karjaidban, az életem volt kezedben,

Bíztunk egymásban, vak világtalant vezetve.

Nem adtál már Hétfőt, de volt egy Vasárnapom,

Kiengedtél a rabságból, hogy lássam még a Napot,

Már csak vihar felhő van az égen, mindent elmos az eső,

Én is csak utolsó vagyok, mert Ő lett az első,

Ne vedd magadra, a Halálról beszélek,

Erre várok most, hozzá szól az ének,

Szokatlan órában oktalan Testamentum,

A Pici Lánytól furcsa ez a momentum.

Elbúcsúzok tőled, tán örökre már,

Eddig se volt hozzám jó szavad, így lehet jobb világ vár,

Szerethettelek volna, de csak egy igaz Szerelem van,

És ezt tudjuk a legjobban: egy Érzelem se halhatatlan.

Tovább léptél Te is, most nekem kell mennem,

Haragos szavaidból egyet se kell magamra vennem,

Rád hagyom a Szívem, a Lelkem is a tiéd,

Ha törlöd záporozó könnyeim, még az is tönkre tenném.

Hát vigyél el Halál, Te fekete csukjás,

Szenvedtem már eleget, az ajtót magam mögött be csuknám,

Felhős maradt az ég, nélküle nem süt a Nap,

Kis sziget az öröm, de a bánat óceánja nagy,

Végy magadhoz szerelmem, csókolj meg utoljára!

S édes csókod után ráncs magaddal a pokol bugyrába,

Ennyi a búcsú szó, aláírtam a Végzetemet,

Akit a legjobban szeretek, ma éjjel eltemet.

Végtelen úton

A holt földet sötét eső mossa,
Lábam a fáradt sarat tapossa,
Végtelen utamat járom egyre
Keserű zsákutcán menetelve.

Életem hiábavaló játszma,
Derűsen mosolygó bábot játszva
Sírok. Arcom sötét eső mossa,
S lábam a fáradt sarat tapossa.

2010.01.20.

-Összemosódó Nappalok-

Hangom elveszik
Az útón feléd,a csendben
A hitem elsorvadt
A régi osztályteremben
De halk
Tépett,
Piheg
De kell:

Ázott
Fázott
A Szép.

Magam felé fordulok
A baglyok képe víztükrön
Napok óta ébren alszom
A karcok képe a bükkön
Kopik
Barnán
A fák,
az ég:

Nehéz,
Öreg
De szép.

Időtlen már a lét
Az ég a napok s a hajnal
Behunyja zöld szemét
S áll a pillanattal
A csend
A hang
Álom-kerék,

Magam vagyok,
veled.

(Örülök hogy ide keveredtem,nagyon köszönöm a meghívást.Ez az első írásom aféle bemutatkozó írás is lehetne akár...)

Víz

Víz

Elmerülök magam tengerében,

elöntenek a habok,

elsüllyedek félve,

mint léket kapott hajók.

Körülvesz a víz,

mint lelkem börtöne,

menekvésem nincs,

elfeledtek örökre.

Nem kapok levegőt,

lassan megfulladok,

honnan vegyek erőt,

ha elborítanak a habok?

Köszönöm

Köszönöm a meghívást, főleg, mert nekem teljesen más a stílusom. És köszönöm Rouge bátorítását valamint a lehetőséget, s így gyorsan egy alkotásomat is csatolom, mely remélem tetszik majd nektek:

Utolsó

Versben kérdeztél, én versben feleltem,

De soha nem mondhattuk ki: édes szerelmem,

Búcsú dalt írtál, hát itt az enyém is,

Ezt még túl kell élnem, akármilyen kemény is,

Szép barátság volt, ezt pár sor bizonyítja,

De egy érzelem szívedet máshova idomítja,

Kosárpalánk, lépcsőház, eltitkolt órák,

A hazugság szállt rá, akár a hó rád,

Sok titok, sok emlék elrejtve a fiókba,

Most kipakol mindent ez a kis fióka,

Szünet volt, labdát fogtál és én elvettem,

Észre se vettük, hogy szívedet elcseleztem,

Szabály nélkül játszottunk, cserfesen szóltam,

Akkor lettünk barátok, amikor kosárra dobtam,

A lépcsőházban ültünk, megvígasztaltál,

Amikor más nem volt, te mellettem álltál,

Ő üvöltött, ütött, és én voltam a lökött,

Te átöleltél, amikor Ő állat maskarát öltött,

A szülinapomon emlékszem, még te is ott voltál,

És tudom fájt, hogy más karjában láthattál,

A korházba is bejöttél, míg én derékszögben jártam,

Hogy mi vár ránk, én már előre láttam,

Gyök-kettőztünk hárman, a korház udvarán,

Féltél, hogy miattad új veszekedés várhat rám,

Azt mondtad a sötétből a fénybe átvinnél,

A határon rekedtem, Te tovább léphettél,

Nem téged választottalak, ezért Te szakítottál,

Én pedig megbántam, amiért eltaszítottál,

Darabokra törtünk, és visszadobtál a sárba,

Nem hatott meg többé, hogy a tekintetem árva,

Lelkembe zárva most én is tovább lépek,

De megmaradsz bennem emléknek és képnek.

A városban

A városban

Emlékeztettek-e még,

Rég elmúlt tájra,

Vagy betonba, porba veszett,

vadregények csillagos éjszakája?

Emlékeztettek-e még,

Fák lombjának suhogására,

vagy elállt a szél,

Nincsen leveleknek vad násza?

Emlékeztettek-e még,

madarak mennyei dalára,

vagy eltompítja pár gép,

nam kel nap madarak szavára?

Emlékszel-e még,

hová épült szürke házad,

vagy neked ez szép,

Ennyi összes vágyad?

Emlékszel-e még,

hol volt tó,

hol a rét,

hol szerelmes szó,

vagy festői kép,

honnan lehetett látni a csillagokat,

Emlékszel-e még?

Hajnal

Kitisztult most a kínnal terhes ég,
Nem szennyezi fellege a gondnak-
Talán lehet még újra tiszta kék,
És rám talál a boldogabb Holnap.

Talán átölel újra a mámor
Árnyakat elsöprő bíbor lánggal-
Elbódított örök gyilkos Ámor
Szenvedéllyel mérgezett nyilával.

2010.04.13.

Köszönöm!

Köszönöm a szerkesztőnek a meghívást. :-) Én is egy versemmel mutatkoznék be:

Összetörted a szívem...

Összetörted a szívem,
Mikor tegnap megláttalak,
Mert nem én öleltelek,
Hanem egy banánalak.

Féltem ettől a találkozástól,
De megtörtént mégis,
Eltűnt a helyes út,
És elvesztem én is.

Azt hittem nem fog
Fájni, az a pillanat,
Amikor más csókol téged,
És nekem már nem szabad.

Mégis fájt azt látnom,
És azt hittem, belehalok.
Szeretsz-e még? Válaszolj!
Nyugi, megmaradok.

Kharón útja

Sötét vízen araszol a csónak,
Néma tükrén egy hullám megremeg-
Sötét víznek, gyásztól csillogónak
Néma tükre örökre eltemet.

Bánatom obszidián tavából
Sírba húzó örvény kél a mélyben.
A csillagtalan éjű magánytól,
Érzem, többé nincsen menedékem.

2010.04.08.

József Attila - Karóval jöttél

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

Emlékezzünk!

105 éve, ezen a napon látta meg a napvilágot József Attila költő! Ennek alkalmából 46 éve a mai napon van a KÖLTÉSZET NAPJA!!!!!!

Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,

  se istenem, se hazám,

  se bölcsőm, se szemfedőm, 

 se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,  

se sokat, se keveset.

  Húsz esztendőm hatalom,

  húsz esztendőm eladom. 

Hogyha nem kell senkinek,

  hát az ördög veszi meg.

  Tiszta szívvel betörök,

  ha kell, embert is ölök.

  Elfognak és felkötnek,

  áldott földdel elfödnek

  s halált hozó fű terem

  gyönyörűszép szívemen.

Temetőben

Temetőben

Úgy álltok sorban,
mint őszi fecskék,
de ti már nem repültök sehova,
nyugvó, dicső elmék.

Mennyit tudnátok mesélni
elmúlt korok csodáiról,
Elmúltak régi korok évei,
Sírotokban, elmétekben porrá hull.

Nem mondotok ti már semmit,
Kivágta kasza öreg nyelvetek,
halk kérdés: Lenni, vagy nem lenni,
Csak ti tudjátok, néma szellemek.

Föld alatt nyugtotok,
Fel nem keltek már,
Angyal vette el mit isten adott,
lelketek már máshol jár.

Emlékezzünk!

1431- ben, 579 éve született François Villon francia költő!

François Villon

Ajánlás

Verjétek nehéz vasbunkókkal

rántottává a képünket;

ruhátokról a nyári zápor

lemossa majd a vérünket.

Egyébként Francois Villon a nevem,

ezt senki ne bocsássa meg nekem.

Emlékezzünk!

A mai napon, 1937 ben, 54 éves korában öngyilkos lett Juhász Gyula költő.

Juhász Gyula

Élet!

Elnéztem sokszor a vásári zajban

A tarka körhintát, amint forog,

Legények, lányok milyen komoly arccal

Utaztak rajta, boldog vándorok.

Keservesen szólt a sípláda, ócska

Únt dallamot kavarva és kopott

A sok faló és ásított a gazda,

A hajtót fárasztotta a robot.

De a nép tódult és tartott a játék,

Csak mindig mások ültek a lovon

S ha jött az este s elterült az árnyék,

Sötéten és üresen állt a sátor,

Mint aki félve kérdezi magától,

Hová repült ujjongó mámorom.

Felnőttem

Felnőttem

Gyermekként imádtam,
vágytam a csodát,
a tavaszi dalt,
felhőben áttűnő nap sugarát,
holdfényben fürdő estét,
valós angyalok kitalált álmát,
hol minden szép,
hol minden jó,
hol nincsen vég,
vagy örök bosszú,
hol az ég kék,
nem szennyezi múló ígéret,
hol senki nem fél,
hol nincsen alaptalan ítélet.

Gyermekként imádtam,

vágytam a csodát,
nem hallottam,
nem értettem élet hazug szavát.

De nézz rám.
Én már felnőttem.
Bújó üldözött,
remete patkány
ki már lát, hall,
és nincsen benne vágy,
ki már mást vall,
kinek nem menedék az ágy,
mert álmok bódító szavai
elúsznak ködös elméjében.

Gyermekként imádtam,
vágytam a csodát.
De már felnőttem,
Elveszítettem gyermeki lelkem álmát.

Bemutatkozó

Nagyon köszönöm a meghívást és az ajánlást!
Bemutatkozásképp én is egy versemmel nyitnék:

Éjjeli gondolatok

Ülök csendben egyedül, távolba révedek,
Szemem előtt egyszer- s sosemvolt életek-
Utam során megannyiszor meghalok és újraéledek,
Játszanak velem némán monokróm képzetek.
Szavak, gondolatok, árnyalatok és érzések,
Hóval lepett álmok, s éjfekete rémképek-
Bennem a tiszta angyal porlepte éj-lélek,
S hallatszik ajkáról folyton a sötét fény-ének.

Tavasznak!

Tavasznak!

A szél,

angyalok minden szárnycsapása

felém hajol, megvéd,

körülvesz, mint gyengéd takaró,

mikor még nem érezni melegét!

Friss levelek súgnak altatót,

egy-egy leszakad, táncol nekem,

ne unja magát a bús vándor,

Édes természet, dalod, akár lelkem!

Elcsendesedik a szél.

A nap arany korongjából kitörő

ezernyi apró tű szúrja a táj képét,

boldog galamb vígan repül,

a szerelem vette el, megbabonázta szívét,

mi daltól csordulva húrnak feszül,

üdvözölve tavasz ittlétét!

Bolondok napja!

Kellemes bolondok napját mindenkinek!