Testamentum

Megfulladok a némaságtól, mert megfojtanak a szavak,

Ennyi fájdalom után már nem égetnek a savak,

A sérelmek régóta a porba hullanak,

Szél szórja el poraim, ha elhamvasztanak,

Láttam már karón varjút, én is ott vagyok,

Magam után remélem csak békességet hagyok,

Így ringattál karjaidban, az életem volt kezedben,

Bíztunk egymásban, vak világtalant vezetve.

Nem adtál már Hétfőt, de volt egy Vasárnapom,

Kiengedtél a rabságból, hogy lássam még a Napot,

Már csak vihar felhő van az égen, mindent elmos az eső,

Én is csak utolsó vagyok, mert Ő lett az első,

Ne vedd magadra, a Halálról beszélek,

Erre várok most, hozzá szól az ének,

Szokatlan órában oktalan Testamentum,

A Pici Lánytól furcsa ez a momentum.

Elbúcsúzok tőled, tán örökre már,

Eddig se volt hozzám jó szavad, így lehet jobb világ vár,

Szerethettelek volna, de csak egy igaz Szerelem van,

És ezt tudjuk a legjobban: egy Érzelem se halhatatlan.

Tovább léptél Te is, most nekem kell mennem,

Haragos szavaidból egyet se kell magamra vennem,

Rád hagyom a Szívem, a Lelkem is a tiéd,

Ha törlöd záporozó könnyeim, még az is tönkre tenném.

Hát vigyél el Halál, Te fekete csukjás,

Szenvedtem már eleget, az ajtót magam mögött be csuknám,

Felhős maradt az ég, nélküle nem süt a Nap,

Kis sziget az öröm, de a bánat óceánja nagy,

Végy magadhoz szerelmem, csókolj meg utoljára!

S édes csókod után ráncs magaddal a pokol bugyrába,

Ennyi a búcsú szó, aláírtam a Végzetemet,

Akit a legjobban szeretek, ma éjjel eltemet.