Őszi hajnal

Sűrű magányban ébred a hajnal,
Könnyben ázik az ég,
Sápadt a messzeség.
Menekül a szél vad, kócos hajjal.

Az éledő tudat csak alvajár-
Könnyesőtől sáros,
Sápadt, szürke város,
Véres glóriába vont láthatár.

2011.07.01.

Te jellemtelen...

Ez most az igazság útja vagy a bátorság bukása?

Emlékek elszórt hamvai, megbánottak robbanása,

Félve felgyújtott romok, fojtott könnycseppek koppanása,

Sietve elrágott érzelmek csontjainak roppanása...

Kérdés

Miért sírsz,
Lelkembe miért írsz
Újabb égető szavakat,
Miért te vagy az akarat,
Ki ott vagy minden sorban,
S vezeted fáradt tollam?

Felelj hát,
Amíg még szemed lát
Engem, te folyton epedő,
Megkeseredett szerető,
Kinek jégszíve lángol:
Most már rám találsz bárhol?

2010.02.01.

-Salve Regina-

Hattyu: ezüstben elúszik a hold

csillog a hímpor az égen

Földes aranyba megállnak a fák

Csendapó ballag a szélben.

Ballagok én is, csíp ez a szél

Pillog a hajnal, hidegbe zenél.

Szemünkben a tó betemetve talán

"Évmilliók hamujában"

Mély iszapjába meg"érik a fény"

"Megkövesült csigaháza".

Él a világfa, nem éghet az égbolt

Hervad a hold pedig éjszaka volt.

Lelkem darabkái

Szétosztja, elkeveri,
megosztja, eltünteti,
megadja, visszateszi,
földúlja, megeteti,
harcolja, megbékíti…

Szétosztja lapjaimat az élet,
Megosztja szerveimet az Éden-
kertbe menet az Isten
várva várja, hogy megadja
neki az élet a vétkeit szerin-
tem nem várja, hogy az asszonya,
minden este felkúrja, földúlja
az életét, az életet,
mindegy ki mit vétkezett.

Álmodja, szélesíti
széthúzza, felismeri,
alkotja, romba dönti,
szétszórja, megveti,
altatja, felébreszti.

Életem a mester megálmodja,
Szélesíti a látóköröm széthúzza,
felismeri fájdalmam ez alkotja,
a romba döntött döghússzagú álmokat
az Isten csak kiválogatja,
De mindenem az Istenem,
szétszórja űrben a hamvaimnak
őszinte keresztjét!

Földúlja, felismeri,
Álmodja, romba dönti,
megvárja, összeteszi,
csodálja, partra veti,
kivívja, megöleti.

Isten még vár rája,
Várhat még rája,
mert még várat magára
a test csodamuzsikája,
és ha indul a mandula,
kivívja ura a felkapaszkodottakra,
a kiszabott vádakat.

Javított verzió

Tavaszi bolondság

Csendben elmerülök a végtelenben.
Szememben a napsugár lassú tangót jár.
Tavaszi bolondság kering a fejemben.
Elpártolt hát mellőlem a magány.

Kézen immár egy új érzést fogok,
s végig vezetem e napos órán,
át vad, óriás vizeken, hegy ormon,
és a sárospataki főutcán.

Napnyugtakor az Ég Ránk kacsint,
Vándorló, szabad lelkekre.
Aphrodité anyánk ágyba int,
S csókot lehel kipirult szívünkre.