Fohász

Halld hozzád esdő szavaim, Angyal!
Messze még az édes óra, midőn
A fáradt feledés lassú lázzal
Úrrá lesz majd a parttalan időn.

Emésztő tisztítótüze felfal
Ólmos, méla éjt, bús déli verőt-
Ám addig -halld meg fohászom, Angyal-
Adj, hálátlan lantom bírni, erőt!

2011.01.03.

Álmodok majd Rólad,
egy fázós éjszakán...
S azt kívánom, bárcsak
szádhoz érne a szám.
Hozzád bújhatnék édesen.
Felmelegítenéd a lelkemet!

Csók.

Ez egy régebbi picike szerelmes versem...Rengeteg ilyen ciklusom volt, amikor mindenféle srácba szerettem bele, mindig verseket írtam hozzájuk/nekik...Ezek nagy része csak plátói szerelem volt, de így volt jó. Jöjjön a versike.

Csókjaid íze akár az álom,
röpített engem pillangószárnyon.
Ilyen magasból csak a szépet látom,
Jöjj velem, s felhőkön táncot járunk.
Olyan hosszú ideje erre vágyok!

Hang nélkül

Csak meredek,
bámulom az eget,
mit mondanék,
mikor semmit nem lehet?

Már szürkül a táj
szél játszik a havas fákon,
Mégis mi fáj,
milyen álom?

Üvölteni akarok,
ordítani valamit,
kiirtani magamból,
de nem tudom mit.

És elfed az éjszaka;
millió szempár figyel...
elfed az éjszaka,
a néma lepel...

Rémség (Éjszakai hangok)

Rémség (Éjszakai hangok)

Árnyak repkednek most ezen a csendes, sötét éjszakán
Körbe a falakon, felkúsznak a mennyezetre, habár
Lábuk nincs, de mégis járnak, kezük nincs, de mégis másznak
Ha fény jő valahonnan, felhatalmasodnak, óriásokká válnak.
Meg sem moccanok, de hirtelen hangot hallok a szoba egy homály fedte részéből...
S összehúzom magam riadtan, hogy ne bántson, ha a gonosz jő
S figyelek szótlan ajkakkal, s számtalan félő gondolattal,
Most mi lesz, eljön még a hajnal?

A zaj megszűnt. Figyelő szemeim aggódása tovatűnt, lévén éjszaka,
Úgysem láttam semmit, így fülem, s bőröm érzékei erősbbé váltak.
Figyelmem csak a mocorgás sötét pontját kereste, így nem figyeltem más neszt,
S így lőn, hogy egy kis szúnyog az ágyamba repüle, hogy rámmászva engem
Minden jel nélkül megtámadjon, belémszúrja apró kis tűjét,
melyen keresztül félelemtől izzó, háborgó véremet igya ki.

Bőröm ijedtségtől való érzékenysége miatt azonnal jelez,
Amikor a kis állat véremet inni kezdé, s kezem emelem
De iszonyú csendben, s lassan, hogy levegőt ne mozdítsak
Egy suhanás hallik az éj csendjében, s egy kis döngicsélés, mivel ő elszaladt
Mert hagytam, de többet aztán ne jöjjön közelembe!
Csak ezt ő nem így gondolá, s kacérkodik még egy keveset.
Újra, s újra rámszáll, s inni kezd, mígnem egyszer egy pofonnal elbódul,
s csak később tér magához a vérszívó.

Az ablakra pillantok, mely tárva-nyitva áll előttem.
Kint a sötét lombok még sötétebb árnyai sisteregve,
Baljóslóan adják tovább: „Ne menj el alattunk,
a lombok megbízhatatlanok!”
S valóban; egy reccsenés, s a fa szilánkjainak egymástól való elválása után
A földre hullik egy egész ág, egy vastag, elkorhadt, élettelen világ...

Világ, mert élt az sok évet, s halálával örök marad,
Hiszen ezer állat otthonává vál majd
S ha a faág eltűnik végleg
A bogarak, s madarak dinasztiái élnek
Tovább, tovább, tovább.
Csak a hely lesz mindig más.

Megint összerezzenek, mert a zaj újból élénk lett
Ott matat, s nem tudom mi, s várom a hajnalt, mert
A szemnek az élte a világosság, de még figyelem,
Hátha meglátom, még figyelek,
Hátha megúszom. A zaj egyre közeledik már
Minden percben egyre jobban feszül a csend, s a zúgás
Mi lehet, vajon, mi lehet az...?
Mit tegyek, ha elér hozzám, azt sem tudom, mi az...

Párnám után nyúlok, lassan, szépen
Míg az idegek feszülnek, míg a zúgás közeleg,
Míg egyben vagyok, addig kell valamit magamhoz kapnom
De csak csendben, csak lassan, csak szépen, csak mozdulatlan...MOST!
Megmozdult a levegő, a zúgás abbamaradt
Majd egy pillanat múlva hangosabban, mérgesebben kezdte újra
De legalább egy a támaszom, egy párna
Ha jő a védtelenség, ez talán a szörnnyel elbírna

Csak pillanatok művei, míg a zaj közeleg
S tekintgetek a messzi távolba az ablakból az égre,
Szerencsémre már egyre világosabb van
De már a félelemtől nem érzek, nem hallok fizikailag
Csak a szemeimre támaszkodhatok, de azok is vakok még
Csak az ösztöneimre, melyek mindenfélét suttognak a szívem felé
A zúgás egyre közelebb jön...nem érem meg a hajnalt...
Tudom, hogy itt van, de nem hallom...a félelem úrrá lett rajtam...

Valaki bejött, s felkapcsolta a villanyt.
Magam elé néztem, s a hirtelen fénytől könnyes szemmel láttam
Mi volt a zúgás okozója... A hallásom, az érzésem, teljesen elfáradt
A szemem alig látott a sötétben való erőltetés miatt...
De tudtam végig, s még homályosan láttam is
A zajkeltő szörnyeteg, mely oly kicsi
Egy kis hőscincér volt
Egy kis állat, ki se nem szörny, se nem rossz, se nem gonosz...

Szabó Erika 2009. július 17.

Éjszaka

Éjszaka

Éjjel az utca már csendbe fagy
Az égen csillagok ragyognak
A kőhíd alatt folyó úszik
Milyen csendben, szépen morajlik

Nem tombol ő, és nem zúg semmit
Nem kiált fel már, csak álmodik
Felette a hídon, s utcákon
Oly kihalt, gyönyörű a város

Az utcák fénybe borultak már
Így köszöntve az új éjszakát
Amely hátborzongatóan szép
S méltóságot kér maga köré.

Szabó Erika 2008. szeptember 23.

Ima

Osztályrészem a magány,
Harag és a bánat,
Kietlen, mord pusztaság
Egyedül, mi várhat.

Az emésztőn izzó Tél
Ölelése éget,
Megfáradt, fagyott szívem
Több Tavaszt nem ér meg.

Rideg közöny s üresség,
Mit karomba zárok-
A márvány égre térdre
Borulva kiáltok:

Édes, megváltó Angyal,
Borítsd rám hűs szárnyad,
Csókold szememre álmát
Egy szebb valóságnak.

2011.01.01.

Angyalok vére

Angyalok vére
Sóhajt az égre
Vak lázban égve,
Zokogva.

Angyalok vére
Hív most a mélybe-
Szívemmel térne
Pokolra.

Angyalok vére
Kiált az égre,
S énem emléke
Felragyog.

Mert értem végre,
Mi vonz az Éjbe:
Angyalok vére
Én vagyok.

2010.03.18.

Budapest

Lehullott múló hópehely egy villamosra,
Az égbolt gyönyörű, észveszejtő narancs;
S eme szín tükröződik rá sok-sok mindenre...
A lámpák fénye ez, melyet a friss hó visszaver.

Csenget a villamos; csikorogva, de elindul lassan.
S megannyi tündöklő lámpa ragyog az ablakban;
Elindul; s elindul véle valami gyönyörűség...
Minden rohan vele, majd máshová tész le az éj.

Egy zöldellő élénk parkba, melyet víz ölel körbe;
Víz; mely fenyegetőn, de gyönyörűn özönlik körötte.
Lemegyek a partra, s csak csendben nézem;
Olyan, mintha megadná magát... De mégsem!

Mert csak egy porszem volnék a világegyetemben;
A folyó tengernyi drága vizéhez képest főleg!
Ezért egy hajóra szállok fel, mely elvinne engem;
Más; más, más... csodásan gyönyörű helyekre...

Összevisszaság kavarog most fejemben;
Talán sosem lehet az, hogy minden elrendeződne...
Pedig álmaim, gondolataim valósnak tűnnek...
De mégsem azok; Mivel álmaimban élek.

Szabó Erika, 2010. december 26.

Köszöntő

Sziasztok!

Ilyasviel meghívására csatlakoztam az oldalhoz, ezúton is szeretném
megköszönni a meghívást.

Hét éve hobbym a versírás, ez az ami kikapcsol és segít feldolgozni az
engem ért mindenféle hatást. Szeretném ha őszintén megmondanátok
a véleményeteket egyes írásaimról, nem baj ha nem pozitív, nem fogok
megsértődni...:) Örömmel veszek mindenfajta visszajelzést.

Egy márciusban született versemmel szereték bemutatkozni.
Kellemes olvasgatást kívánok!

Poisonpen





Csend-Élet

Terhek édes-keser' íze

A festék a szájakról pereg

Könnycsatornák nyílásain

szitál, égbe hempereg.

Kezekbe mart táskák

Cipelik rendületlenül

A hitet senki se látta,

ül valahol észrevétlenül.

Kulcsok, zörej, idegen.

Lesi ha nézik és döbben.

Nem hagyják őt se hidegen,

szíve az aszfaltra fröccsen.

(2010.03.27.)

Reggeli 8soros:) by Shade

Én a jó én a rossz,
a tiszta és a kosz,
Én a bűn, a néha hű,
az egész egyben: léha nő,
A szent, én a rend,
terv helyett csak teremt,
Én az east én a west,
vesztesz, néha nyersz..

-Örök!-

"Megtaláltam újra!

Mit?Ami örök.

A tenger - egybegyúrva

a nappal." /Arthur Rimbaud/

A holdsarló

Arat meghajlótt kalászokat

Ahogy - Vén hajó! - úszik a búzamező-tengerben.

A Város mögött és ömlik és hullámzik a hideglevegő,

A villanypóznákat körbeöleli a végtelen tereken

Átszántó holdsarló.

Itt minden olyan világos, a szél az arcunkba mar

Fagyott földeket halott avar takar,

Csak a búzatenger messzesége várja megújuló aratását.

A villanypóznák mögött viharfelhőkből vihart kavar

A holdsarló

És kristály-kemény szemünkbe fénycsíkot karcol,

Örökké ragyog talán bennünk ez a vidék:

A télbenyúló városhatár, a városban meleg van és sötétség

A városon kívül a csillagok közt az Isten végzi fényes örök és szent

önkielégítését.

Hello!

Új vagyok itt köztetek, ezért szeretnék bemutatkozni. Rouge Est Monté vett fel a költők közé, és ezért vagyok itt. Polgári nevem Kitti, és 19 éves vagyok. 12 éves korom óta írok verseket, de inkább csak hobbiból. A prózában alkotok nagyobb jelentőségű műveket.

Bemutatkozásnak itt egy versikém:

Féltékenység

Pokol tüze ég lelkemben,
Féltékenység gyúlt szívemben.
Irigy vagyok minden lányra,
Arra ki szemedet látja,
Ki a hangodat hallja,
Két karommal tűzném kardra.


Hát ennyike. Remélem tetszik. :)
Várom az építő kritikákat.

Hamis világ

Hamis a szó,
hamis a vallomás,
Hamis a világ,
hamisak a próféciák!

Hamis a csend,
a néha hallgatás,
álmából riadó gyermek szava,
hamis az igazság.

Hamis az üvöltés,
a fájdalmas kiáltás,
csendbe burkolt éji fák,
hamis a hazugság.

Hamis minden,
hamis az élet,
hamis az értelem,
hamisak a gondolatok,
hamis az érzelem.

-V A D-

Farkasok fogai

Lovak bűzös szája

Egerek nyúlt arca

Vadmalac pofája

Vészmadár danája.

Vad, vad, vad

Egy testen rágódó

Ezer őrült hangya

Disznók dagonyája

Ebek dühödt hangja

templomunk harangja

Vad, vad, vad

Gubancos fehérjék

Helytelen hormonok

Napelemre landolt

Párzódó szúnyogok

Zavart ideggócok

Vad,vad,vad

Téves, hibás, hús-vér gépek:

Rángatóznak, félve félnek

ezek vagyunk, mind mi vagyunk.

Cím nélkül (Balázsnak írtam)

Most mély alázattal bújok remegő karjaidba.
Beborítassz oltalmaddal, reménységgel.
Reményt adó lehellettel csókolsz oltárodra.
Fáradt lelked bennem lel nyugovóra.

Még szuszogsz halkan, bágyadtan hajamba.
Késő van, kezed óvón teszed tenyerembe.
Megnehezült pilláidon át a romlott világban,
Hócsillámok habjain szivárvány csillan.

Cím nélkül (Virágnak írtam)

Hull a hó,

és telnek karácsony percei,

hol vagy,

ki szívem húrját pengeti?

Hol jársz most,

milyen messze tőlem,

ki súg édes altatót,

ki karácsony éjjelen...

Vágyom rád,

vágyom bőröd puha,

lágy ölelését,

szemed mély,

simogató pillantását,

de nélküled kell ünnepelnem

egyedül karácsony éjszakáját.

Flash by Shade/KennyCupid

az illúzióknak élsz, ezek osztanak be posztokra,
élvezed a lostot, ha eljutsz egyszer Woodstockba,
betekert álmoknak futsz és trippelgetsz a rossz szókra,
rossz móka, ha halálflessre üres fejjel rosszulsz ma
mit bosszulsz ma? a drogos terror tart fogva
rászorulsz na, az élmény után kaffogva
hisztirohamok jönnek cigi nélkül kattogva
lappang az agyadba gumilabdaként pattogva
meddig tartson, ha? na mondjad nekem rabszolga,
majd azt szólja, félkábultan papirt nyaldosva,
ha ezzel végzet a kristályom be nassolja,
lassulva homályosan a pakettemet sasolja.

itéletek fejed felett elszállnak, meg várnak,
hátad mögött kattanat a zárak, kulcsra zárnak,
rázhat a szükség, a fák virágot fellázadnak,
megszabnak a flashbackek, életeket szabdalnak

füst nélkül elvesznek a szavak, nem találod a rímeket,
nem találod magad csak játszod a kemény színeket,
pörgeted a lemezt és bedaráltad a szívedet,
téveszmékkel, maszkok mögül, szmogba csalod a híveket,
ez mit neked? te több vagy, te méred a szinteket,
oltod a többit, ontod ránk a skicceket,
klisé az egész és mondhatnék még vicceset,
slisszolj inkább, de előbb húzzad fel a sliccedet,
csámcsogva csipedet, na csitt lehet, asszed éltél már,
tudsz mindent pár utcával, okoskodsz, akkor lépnél hát?
kár érte, de mit tegyek? egyszer légyszi nézz már rá!
szörnyű a látvány, ez a telep, mondom mert nem kértél rá.

Ma sem múlik el ....

Újból beszélgettünk a jövő dolgairól,

Szemedből sugárzott, hogy fájó hallani elmúlásomról.

Rég nem társalogtunk ezekről a gondolatokról,

De a bánatot leolvastad az arcomról.

Tudom, hogy rossz belegondolni, abba ami elmondtam,

Neked élned kell, ezért „megyek” inkább én magam.

Megpróbálsz majd, tenni ellen valamit?
Tudom jól, hogy elfogsz veszíteni valakit...

Nem megy, nem megy a felejtés a könnyen,

Rá gondolunk, arcunkról lehull könnyed, és könnyem.

Nem akarlak elveszíteni de nincs már lehetőség,

Ha megpróbálnál tenni valamit, esztelenség..

Kezedet fogva, szemedbe nézek,

„ mondom már amit szeretnél hallani”,

De jobb ha elmondom, mert nem akarom előled...elhallgatni.

Látod már?

Láttam fényes arcod,

Lelkedben a régi harcot.

Láttam, meggyötört, csillogó szemed,

Melyek sugárzásában mindig elvesztem.

Nincs tovább

És most némán várom az égi jelet.
Mellkasomon veret, fájt, égetett,
Rám verték a mocskot az Istenek.
Mit tehetek? Halkan nevetek.

Kinevetem a világot, ilyet meg ki látott?
˝ki hívott engem az a messzibe kiáltott!˝
S Most állok, jelet, csak egy jelet várok,
Fázok. Testemen ezer arcot hordok.

Kell az arc, a mosolyra, az alázatra!
Mert bár vágyam meg nem állhat,
Az akadályok útban, útfélen ott állnak!
Nevetnek, gúnyolnak engem, várnak.

Csúfolnak, bántanak engem!
Várják hazaérkezésem.
Otthonomban lábbilincsem,
Isten engem meg ne mentsen!

Néma Csend...

Ez a néma csend megöl,
mely szobámba kúszik.
Nincs már mosoly, és nevetés,
Félek, hogy az emlékem számodra elmúlik,
Mint méhnek az a virág,
melyet már beporzott.

Ez a néma csend megöl,
mely lelkemet darabora tépi.
Az a szó, hogy emlékszem Rád,
Ezt még a kisgyerek is megérti,
Aki anyjához bújik ha ha sérelem érte.


Ez a néma csend megöl,
Mely rákúszik a testem összes medre..
Ha majd sírok és jajgatok elérted a célod,
Pedig, hogy ébren maradjak szükségem lesz a szívemre..

Új szerző!

Nagyon köszön azt hogy itt lehetek,
és Köszönöm a meghívást.
Bemutatkozó versem pedig ez lenne.

Én vagyok az..

Kérdezed tőlem, mi a baj...

Válaszom, semmi.

Kérdezed haragszom..Válaszom nem.

Itt vagyok és nem haragszom, és találkoztam Veled...

Ne félj, ez csak én vagyok..

Gyötrelem

Gyötrelem..

Távol vagy tőlem, ez nehéz,

Megéreztem sajnos, hogy a hiányérzet elég kemény.

Nem lesz több, reggel mikor álmos arcod látom,

A problémákra elszánt időket már nagyon bánom.

Eltelt ez a 3 hónapos nyár?

Nem lesz több csillogó szempár?

Nem fogsz hozzám bújni, pirkadatkor már,

De tudod, ez a 2 kar, mindíg vár.

Nem érzem már a friss reggeli illatod,

Elmentél tőlem, nem tudom, de talán kibírom.

Hiányoznak majd a reggeli menetelek,

Akár a lépcsők, melyeken fel-fel mentem.

Hiányzik majd álmos arcod, mely mindig üde volt,

Akár a Szeretlek..csak ez a szó...

A csalogány éneke

Szürke az égbolt,
S még messze az éj,
Halott fák sóhaját
Súgja a szél.
Eltévedt kismadár
Bús dalt zenél,
Szíve alkonyán
Még tavaszt remél.

2010.12.02.

Reggeli Gondolat

Reggeli Gondolat

Lángolva hull ezer csillag,
Aranyszín, égető,
pusztító halál nyilak...
Menekülj csak, menekülj herceg!

Rohanj bukott harcos,
Fuss ahogy tudsz,
országod már halott...
Fénylő nyilak záporában
elmúlt égi hajnalod!

Angyalok szálltak fent,
Fekete tündérek.
Báboztak, játszottak,

Elhitették a meséket
De nézd mi lett!

Felnyitom hát szemem,
nem álmodom tovább.
Eldobtál...
Most én doblak el;
Unom hazug pofád!

Új szerző!

Új szerző érkezett a blogra! Eme hölgy a Messzire Tekintő blog szerkesztője, emellett amatőr költő. MT névvel ír. Fogadjátok szeretettel!

körvonalak nélkül

fakó a nap fénye
fáradt szürkesége
fátylat fest az égre
elkerül a béke

hiába is várom
karjaimba zárom
elkerül az álom
békém nem találom

közöny két szememben
társ kezét kezemben
régen elfeledtem-
tán nem is kerestem

2010.10.07.

Szívem zúzza szét...

Szívem zúzza szét

Szívem zúzza szét,

Hogy múlt árny,

mint hű eb kísért.

Szívem zúzza szét

gyémánt homok,

Kósza, hideg szél,

eső, jégdarabok.

Szívem zúzza szét,

kit álmában csodál,

de a valóban félt.

Állom idő próbáját,

Nézem, hogy pereg a levél,

Álmodom a valótlant,

hátha valóban utolér.

-Barnaság-

-Barnaság-

"az utak összebujnak a hó alatt, nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember" (József Attila)

Az utak összebújnak a hó alatt - nászuk az avar,a barnaság

A homályban ölelkeznek a hegyek - őszt dalol messze egy barna ág

Ha éjjel van, a tárgyak vándorútra kelnek - s borongva cammog a szék,az ágy

És álmokká csavarodnak a helyek - a lány teste,hangja: a vágy,a vágy

A nap aztán rálehel a mindenre - és vacogva fürdenek tarka fák

Arany pára a napfény - hegedűk vékony,halk szavát

Hallgatjuk részegen,kockánk hét lapját nézzük,

Vállunkra terül a nagy tény: - egy nagykabát

S angyalként lebeg felettünk a nappal - "Hogy minden EGY!" - A barnaság.

Holdfény

Üvölts, ordíts fülembe

Szakítsd ki szívem fájdalmát,

Üvölts ordíts fülembe,

Vigyél a valóságból tovább!

Varázsolj a mennyeken tovább,

Vigyél el,

Hol nem hullajtja virág szirmát,

Hol megértik,

Hallját a szív őrült szavát,

hol látják,

felsöprik lélek fagyott havát,

Hol temetik,

És gyászolják a lelki magányt.

Hallgass meg,

és kelts ki újra,

Varázsolj el, temess,

Moonlight Sonata.

Bánat

Bíborkönnyt hull helyére,

ahogy elszáll,

elröppen reménye

a távolba tekintő messzi nyárnak.

Talán csak álom volt,

ócska lidércnyomás,

Mikor bizalom lángja ragyogott,

mint nappali, égi koronás,

de elfedték a fekete fellegek.

Mond, miért így történt,

Miért így kellett?

Csend honol,

csend a tépázott tájon.

A Remény nem más,

mint homályos, messzi álom.

-Tündér?-

(Egy gyerekvers mellé)

Bóbita Bóbita táncol,

Térdemen angyalok ülnek

Összefagyott pocsolyákban

Békahadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik

Szárnyat igéz a malacra

Réteken egy lila este

Repteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita sír most

Nagyvárosok reádőlnek:

Ambíciózusak otthon,

Minden mesét felőrölnek.

Ördög vagy Angyal by Shade (KennyCupid)

Ördög vagy angyal, nevezhetsz bárhogy,

Rossz volt a kezdés, hát folytassuk máshogy,

Ne nevezz a cicádnak, már nem vagyok a babád,

Megkérlek téged, hogy ne becézgess tovább,

Lehúztál a faszba, és így váltál köddé,

Nem akarlak már, ne is lássalakk többé,

Töröttél tettél, megragaszt majd más,

Megsebeztél egyszer, mostanra lett száz.

Hiába hiányzik a ház, a srácok és a csend,

A THC belém valami nyugalmat csent,

egy zokobó kislány, ezt hagytad hátra,

A bűneidet nem kenheted másra,

Kár ha, ezt eddig nem fedezted fel,

Kell, de egy ribancnak felel,

Bennem már semmi értékre nem lel,

Erre a vonatra már senki nem száll fel,

Lehet dühből írom, de nyugodt a hangom,

Miattad nem sírok, a csírákat már hagyom,

Lehet nem hiszed, de lett helyetted más,

7 hónap alatt volt jelentkezőből száz,

Lásd, a kislány felnőtt nélküled,

Olthatsz még, ezért van a két fülem,

Türelem, veled még nem végeztem,

Veled vétkeztem, és akkor tévedtem

Amikor téged választottalak,

Elmúlt a köd és lehullott a vakolat,

De tudok én még törődni,

Felettem nem kell többé őrködni,

Röhögni, és a gyengébbet bántani,

könnyel felejteni, azt hitted nem várrtam mi?

Ne játszd el a gyászt, menj félig halott aggyal,

Énis indulok, szállok mint egy angyal.

Társam

Tehozzád szólok most, Kedves Társam,
Ki velem vagy utcán és az ágyban,
Ki kísérsz éjbe s a nappalba át,
Ki pengeted lantom fájó dalát.

Te ott vagy minden félszeg soromban,
Bánatban, mámorban és boromban,
Játszod hűen rád osztott szereped,
Legyen épp gyűlölet, vagy szeretet.

Nyugtalan lelkem szavait írod
Szívem pergamenére, míg bírod;
Örökös párommá lettél talán-
Koccintok hát Terád, vendég Magány.

2010.08.07.

Remény

Képzeletem mérge,
Gyilkos férge
Mindig megmart-
Talán még megtart
Az erény.

Kérlelhetetlenül,
Kéretlenül
Ölembe ül,
Majd elmenekül
A remény.

2010.02.16.

Színház

Színház

Dobd a földre,
vedd le maszkodat,
Lássa mindenki,
hogy ki vagy.

Színház volt,
marad az egész világ,
Hullott eléd a színpadon,
hullott ezer virág.

De elég volt a szerepből,
ne játsz tovább,
Ha jég szíved így sem olvad,
minek viselsz maskarát?

Angyal

Angyal

Hol jársz,
oh mond hol vagy,
nyári éjszakán,
szíveben miért fagy?

Hol jársz most,
Egyetlen, védő angyal,
a csillagos végtelen éjben,
mikor mosolyog rám a hajnal?

Mikor érsz ide mond?
mikor borítassz be szárnyaddal,
te gyöngéd, valótlan,
álombéli angyal.

Reggeli gondolat

Reggeli gondolat

Csókot ad a reggel

Édes hangjával szólít a napsugár,

”Gyere, kelj fel,

Szebb, s jobb nap vár!”

Lágyan ringat a szellő,

mint bölcsőben egy kisdedet,

Létezik-e oly erő,

mi legyőzze a természetet?

Megfagyott liliom

Tél van.
Hideg
Magány,
Nincs más-
Elmúlt
Varázs,
Húnyó
Parázs
Némán
Esdő
Holtja
Izzik
Sápadt
Csendben,
S ősz fák
Örök
Árnya
Látja
Csupán,
Egykor
Mi volt
S mi tűnt.
Kérdem
Félve:
Vajon
Lesz még
Újra
Tavasz?

2010.02.16.

Mivé lettél?

Mivé lettél?

Mivé lettél, oh mond ember
itt Kharon csónakján,
próbáltál úszni az árral szemben,
és elfeledted: a természet diktál.

Hová fajult el lényed,
Te, állatok felett álló állat,
S ha már érzed a véget,
mi értelme könnyeid záporának?

Emlékszel még bűneidre,
loptál és pusztítottál; mond minek?
és mikor belenéztél halál szemébe,
csak hazudtad, hogy megbántad mindet.

Ismerd el, gyarló vagy.
becsapnád még önmagad is,
már csak öntudatod nagy,
de minek, mikor hajóján Kharon visz?

-Nagyapáink giccses ősze-

Csak a szem
Csak a szív
Ébred csendben,tölgyfa módra
Szélódákat dúdolnak a hegyek,
A folyóparton a nád sem susog,
Sóhajtanak még a mesék is.

Búg még:Barlangokban
Horkol a vén medve,
Minden szénszín varjú
meg van elégedve:
Hisz a ribizli fonnyad
Fagyos bokrokon lassan,
A távolban a vonat
Kattanása harsan:
A régi sín,a szín
Sír,zokog...Viszi az embert,

nem pihen.
Rezeg még.
Bár rozsdás már a vas,
Zakatol az őszi tájban
nagyapáink vonata..

Miért?

Miért kéred tőlem, hogy
Végig nézzem, ahogy tönkre mész,
És, ami nekem fontos,
Az örökre elvész?

Miért kéred tőlem, hogy
Tartsak ki melletted,
Amikor te már, a
Gyermekkorom elvetted?

Miért kéred tőlem, hogy
Ha szeretlek, akkor én
Dobjam el magamtól,
Ami számít, s ami az enyém?

Ne kérd ezeket tőlem, én
Tovább már nem bírom,
S ami nő bennem,

Az most csak a kínom!

-Kelünk-

Kelünk a napban

és fújja ránk vén szirmait

a kósza őszi szél.

Szívünk ha dobban

a szép föld láttán tán együtt,

hát együtt könnyezünk:

A tél,az ég,mesél

öreg avarokról,

hóvihar ha tombol

s ropog bele a ház,hát

Vackom veled megosztanám

szívvel.

S' érted halnék,

lelkem rongyaiból

kötnék kezedre kesztyűt:

Ne fázz!

Emlék

Emlék

Könnyem szétmorzsolom,
Mint álomvilágom színes táját,
Mi volt, vissza nem jön,
Hiába fáj, hiába bánt.

Az emlékek összefűződnek,
Könyvként lapozok benne,
Megmaradnak, majd eltűnnek,
Bár örökre meglenne.

Mi színes volt,
Egyszer kifakul,
átmossa ezerszer az idő,
múlt angyala porba hull.

De szívemben megőrzöm,
elzárom minden percét,
hulló könny és fennkölt öröm,
nekem örökké zenél.

Testamentum

Megfulladok a némaságtól, mert megfojtanak a szavak,

Ennyi fájdalom után már nem égetnek a savak,

A sérelmek régóta a porba hullanak,

Szél szórja el poraim, ha elhamvasztanak,

Láttam már karón varjút, én is ott vagyok,

Magam után remélem csak békességet hagyok,

Így ringattál karjaidban, az életem volt kezedben,

Bíztunk egymásban, vak világtalant vezetve.

Nem adtál már Hétfőt, de volt egy Vasárnapom,

Kiengedtél a rabságból, hogy lássam még a Napot,

Már csak vihar felhő van az égen, mindent elmos az eső,

Én is csak utolsó vagyok, mert Ő lett az első,

Ne vedd magadra, a Halálról beszélek,

Erre várok most, hozzá szól az ének,

Szokatlan órában oktalan Testamentum,

A Pici Lánytól furcsa ez a momentum.

Elbúcsúzok tőled, tán örökre már,

Eddig se volt hozzám jó szavad, így lehet jobb világ vár,

Szerethettelek volna, de csak egy igaz Szerelem van,

És ezt tudjuk a legjobban: egy Érzelem se halhatatlan.

Tovább léptél Te is, most nekem kell mennem,

Haragos szavaidból egyet se kell magamra vennem,

Rád hagyom a Szívem, a Lelkem is a tiéd,

Ha törlöd záporozó könnyeim, még az is tönkre tenném.

Hát vigyél el Halál, Te fekete csukjás,

Szenvedtem már eleget, az ajtót magam mögött be csuknám,

Felhős maradt az ég, nélküle nem süt a Nap,

Kis sziget az öröm, de a bánat óceánja nagy,

Végy magadhoz szerelmem, csókolj meg utoljára!

S édes csókod után ráncs magaddal a pokol bugyrába,

Ennyi a búcsú szó, aláírtam a Végzetemet,

Akit a legjobban szeretek, ma éjjel eltemet.

Végtelen úton

A holt földet sötét eső mossa,
Lábam a fáradt sarat tapossa,
Végtelen utamat járom egyre
Keserű zsákutcán menetelve.

Életem hiábavaló játszma,
Derűsen mosolygó bábot játszva
Sírok. Arcom sötét eső mossa,
S lábam a fáradt sarat tapossa.

2010.01.20.

-Összemosódó Nappalok-

Hangom elveszik
Az útón feléd,a csendben
A hitem elsorvadt
A régi osztályteremben
De halk
Tépett,
Piheg
De kell:

Ázott
Fázott
A Szép.

Magam felé fordulok
A baglyok képe víztükrön
Napok óta ébren alszom
A karcok képe a bükkön
Kopik
Barnán
A fák,
az ég:

Nehéz,
Öreg
De szép.

Időtlen már a lét
Az ég a napok s a hajnal
Behunyja zöld szemét
S áll a pillanattal
A csend
A hang
Álom-kerék,

Magam vagyok,
veled.

(Örülök hogy ide keveredtem,nagyon köszönöm a meghívást.Ez az első írásom aféle bemutatkozó írás is lehetne akár...)

Víz

Víz

Elmerülök magam tengerében,

elöntenek a habok,

elsüllyedek félve,

mint léket kapott hajók.

Körülvesz a víz,

mint lelkem börtöne,

menekvésem nincs,

elfeledtek örökre.

Nem kapok levegőt,

lassan megfulladok,

honnan vegyek erőt,

ha elborítanak a habok?

Köszönöm

Köszönöm a meghívást, főleg, mert nekem teljesen más a stílusom. És köszönöm Rouge bátorítását valamint a lehetőséget, s így gyorsan egy alkotásomat is csatolom, mely remélem tetszik majd nektek:

Utolsó

Versben kérdeztél, én versben feleltem,

De soha nem mondhattuk ki: édes szerelmem,

Búcsú dalt írtál, hát itt az enyém is,

Ezt még túl kell élnem, akármilyen kemény is,

Szép barátság volt, ezt pár sor bizonyítja,

De egy érzelem szívedet máshova idomítja,

Kosárpalánk, lépcsőház, eltitkolt órák,

A hazugság szállt rá, akár a hó rád,

Sok titok, sok emlék elrejtve a fiókba,

Most kipakol mindent ez a kis fióka,

Szünet volt, labdát fogtál és én elvettem,

Észre se vettük, hogy szívedet elcseleztem,

Szabály nélkül játszottunk, cserfesen szóltam,

Akkor lettünk barátok, amikor kosárra dobtam,

A lépcsőházban ültünk, megvígasztaltál,

Amikor más nem volt, te mellettem álltál,

Ő üvöltött, ütött, és én voltam a lökött,

Te átöleltél, amikor Ő állat maskarát öltött,

A szülinapomon emlékszem, még te is ott voltál,

És tudom fájt, hogy más karjában láthattál,

A korházba is bejöttél, míg én derékszögben jártam,

Hogy mi vár ránk, én már előre láttam,

Gyök-kettőztünk hárman, a korház udvarán,

Féltél, hogy miattad új veszekedés várhat rám,

Azt mondtad a sötétből a fénybe átvinnél,

A határon rekedtem, Te tovább léphettél,

Nem téged választottalak, ezért Te szakítottál,

Én pedig megbántam, amiért eltaszítottál,

Darabokra törtünk, és visszadobtál a sárba,

Nem hatott meg többé, hogy a tekintetem árva,

Lelkembe zárva most én is tovább lépek,

De megmaradsz bennem emléknek és képnek.

A városban

A városban

Emlékeztettek-e még,

Rég elmúlt tájra,

Vagy betonba, porba veszett,

vadregények csillagos éjszakája?

Emlékeztettek-e még,

Fák lombjának suhogására,

vagy elállt a szél,

Nincsen leveleknek vad násza?

Emlékeztettek-e még,

madarak mennyei dalára,

vagy eltompítja pár gép,

nam kel nap madarak szavára?

Emlékszel-e még,

hová épült szürke házad,

vagy neked ez szép,

Ennyi összes vágyad?

Emlékszel-e még,

hol volt tó,

hol a rét,

hol szerelmes szó,

vagy festői kép,

honnan lehetett látni a csillagokat,

Emlékszel-e még?

Hajnal

Kitisztult most a kínnal terhes ég,
Nem szennyezi fellege a gondnak-
Talán lehet még újra tiszta kék,
És rám talál a boldogabb Holnap.

Talán átölel újra a mámor
Árnyakat elsöprő bíbor lánggal-
Elbódított örök gyilkos Ámor
Szenvedéllyel mérgezett nyilával.

2010.04.13.

Köszönöm!

Köszönöm a szerkesztőnek a meghívást. :-) Én is egy versemmel mutatkoznék be:

Összetörted a szívem...

Összetörted a szívem,
Mikor tegnap megláttalak,
Mert nem én öleltelek,
Hanem egy banánalak.

Féltem ettől a találkozástól,
De megtörtént mégis,
Eltűnt a helyes út,
És elvesztem én is.

Azt hittem nem fog
Fájni, az a pillanat,
Amikor más csókol téged,
És nekem már nem szabad.

Mégis fájt azt látnom,
És azt hittem, belehalok.
Szeretsz-e még? Válaszolj!
Nyugi, megmaradok.

Kharón útja

Sötét vízen araszol a csónak,
Néma tükrén egy hullám megremeg-
Sötét víznek, gyásztól csillogónak
Néma tükre örökre eltemet.

Bánatom obszidián tavából
Sírba húzó örvény kél a mélyben.
A csillagtalan éjű magánytól,
Érzem, többé nincsen menedékem.

2010.04.08.

József Attila - Karóval jöttél

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

Emlékezzünk!

105 éve, ezen a napon látta meg a napvilágot József Attila költő! Ennek alkalmából 46 éve a mai napon van a KÖLTÉSZET NAPJA!!!!!!

Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,

  se istenem, se hazám,

  se bölcsőm, se szemfedőm, 

 se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,  

se sokat, se keveset.

  Húsz esztendőm hatalom,

  húsz esztendőm eladom. 

Hogyha nem kell senkinek,

  hát az ördög veszi meg.

  Tiszta szívvel betörök,

  ha kell, embert is ölök.

  Elfognak és felkötnek,

  áldott földdel elfödnek

  s halált hozó fű terem

  gyönyörűszép szívemen.

Temetőben

Temetőben

Úgy álltok sorban,
mint őszi fecskék,
de ti már nem repültök sehova,
nyugvó, dicső elmék.

Mennyit tudnátok mesélni
elmúlt korok csodáiról,
Elmúltak régi korok évei,
Sírotokban, elmétekben porrá hull.

Nem mondotok ti már semmit,
Kivágta kasza öreg nyelvetek,
halk kérdés: Lenni, vagy nem lenni,
Csak ti tudjátok, néma szellemek.

Föld alatt nyugtotok,
Fel nem keltek már,
Angyal vette el mit isten adott,
lelketek már máshol jár.

Emlékezzünk!

1431- ben, 579 éve született François Villon francia költő!

François Villon

Ajánlás

Verjétek nehéz vasbunkókkal

rántottává a képünket;

ruhátokról a nyári zápor

lemossa majd a vérünket.

Egyébként Francois Villon a nevem,

ezt senki ne bocsássa meg nekem.

Emlékezzünk!

A mai napon, 1937 ben, 54 éves korában öngyilkos lett Juhász Gyula költő.

Juhász Gyula

Élet!

Elnéztem sokszor a vásári zajban

A tarka körhintát, amint forog,

Legények, lányok milyen komoly arccal

Utaztak rajta, boldog vándorok.

Keservesen szólt a sípláda, ócska

Únt dallamot kavarva és kopott

A sok faló és ásított a gazda,

A hajtót fárasztotta a robot.

De a nép tódult és tartott a játék,

Csak mindig mások ültek a lovon

S ha jött az este s elterült az árnyék,

Sötéten és üresen állt a sátor,

Mint aki félve kérdezi magától,

Hová repült ujjongó mámorom.

Felnőttem

Felnőttem

Gyermekként imádtam,
vágytam a csodát,
a tavaszi dalt,
felhőben áttűnő nap sugarát,
holdfényben fürdő estét,
valós angyalok kitalált álmát,
hol minden szép,
hol minden jó,
hol nincsen vég,
vagy örök bosszú,
hol az ég kék,
nem szennyezi múló ígéret,
hol senki nem fél,
hol nincsen alaptalan ítélet.

Gyermekként imádtam,

vágytam a csodát,
nem hallottam,
nem értettem élet hazug szavát.

De nézz rám.
Én már felnőttem.
Bújó üldözött,
remete patkány
ki már lát, hall,
és nincsen benne vágy,
ki már mást vall,
kinek nem menedék az ágy,
mert álmok bódító szavai
elúsznak ködös elméjében.

Gyermekként imádtam,
vágytam a csodát.
De már felnőttem,
Elveszítettem gyermeki lelkem álmát.

Bemutatkozó

Nagyon köszönöm a meghívást és az ajánlást!
Bemutatkozásképp én is egy versemmel nyitnék:

Éjjeli gondolatok

Ülök csendben egyedül, távolba révedek,
Szemem előtt egyszer- s sosemvolt életek-
Utam során megannyiszor meghalok és újraéledek,
Játszanak velem némán monokróm képzetek.
Szavak, gondolatok, árnyalatok és érzések,
Hóval lepett álmok, s éjfekete rémképek-
Bennem a tiszta angyal porlepte éj-lélek,
S hallatszik ajkáról folyton a sötét fény-ének.

Tavasznak!

Tavasznak!

A szél,

angyalok minden szárnycsapása

felém hajol, megvéd,

körülvesz, mint gyengéd takaró,

mikor még nem érezni melegét!

Friss levelek súgnak altatót,

egy-egy leszakad, táncol nekem,

ne unja magát a bús vándor,

Édes természet, dalod, akár lelkem!

Elcsendesedik a szél.

A nap arany korongjából kitörő

ezernyi apró tű szúrja a táj képét,

boldog galamb vígan repül,

a szerelem vette el, megbabonázta szívét,

mi daltól csordulva húrnak feszül,

üdvözölve tavasz ittlétét!

Bolondok napja!

Kellemes bolondok napját mindenkinek!